Dátum: 25-12-02 11:40

Testvériség Délutánja

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre 2025. november 20-án az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánián a Testvériség Délutánja. A rendezvény alapját a szolidaritás és az empátia kifejezése mellett a krisztusi szeretet által formálódó közösség adta. Fő szervezői: a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola tanárai és diákjai, az Újszegedi Szent Erzsébet Plébánia, a Szatymazi Szent István Katolikus Általános Iskola, a Szegedi Áldozatsegítő Központ, a Rúzsa Sándor népdalkör, a Magyar Vöröskereszt, és a Fokoláre Mozgalom. Közös céljuk, hogy szolgálatukat önzetlenül, odafigyeléssel, törődéssel végezzék, együtt egy olyan ünnepet létrehozva a vendégek és egymás számára, amire külön-külön egyikük sem lenne képes, csakis a köztük lévő Szeretettel.

Bár a délután fő szervezői szervezetek, iskolák és önkéntesek voltak, közös célként fogalmazták meg, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet példáját követve szolgálatukat önzetlen módon, Krisztus Evangéliumának fényében végzik A segítségnyújtás középpontjában az az ember állt, aki nélkülözik, fázik, éhezik, és több szempontból is megalázott. Ezen a délutánon a szervezők felhívták a társadalom figyelmét arra, hogy a nélkülözésben élő emberek nap mint nap megbélyegzésben és kirekesztettségben élnek. A program arra is fókuszált, hogy a mélyszegénységben élő testvérek és a modern kényelemben élők közötti falak lebontására nagy szükség van. A Testvériség Délutánjának megvalósításával a résztvevők egy hidat kívántak építeni a társadalmi egyenlőtlenségek fölé a krisztusi közösség erejével. Ezen a délutánon nem volt alá- és fölérendelt személy: a rendezvény kizárólag a Krisztusban egyesülő testvérek találkozásának ad otthont.

A rengeteg névtelen és önzetlen felajánlás, valamint szolgálat révén a meleg étel és desszert mellett tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket és szeretetkártyákat (gyermekek rajzai bibliai idézetekkel) is sikerült kiosztani a nélkülözők számára, amelyek által a testi-lelki gondoskodás is kézzelfoghatóvá vált.

A személyes beszélgetések mellett a zenés műsorok is ünnepivé varázsolták a délutánt. Az iskolák bevonásával a jövő nemzedékének nevelése is hangsúlyt kapott, ahol a két iskola tanulói a tartós élelmiszerek és tisztálkodási szerek gyűjtése, valamint a süteménysütés mellett különféle szolgálatokat végeztek.

Az általános iskolások szeretetkártyákat készítettek, zöldséget pucoltak, főztek, palacsintát sütöttek és segítettek a terep rendezésében, míg a középiskolás tanulók fogadták a vendégeket, felszolgáltak, személyes odafordulással segítették a résztvevőket, valamint közreműködtek a takarításban és a rendrakásban.

A két iskola diákjai és tanárai közös énekkel lepték meg a jelenlévőket, míg a Rúzsa Sándor Népdalkör citerával kísért népdalokkal tette hangulatossá az estét.

Az egyik vendég, aki több társával érkezett, a végén így indult haza: „Nagyon finom volt az étel, kifogástalan! De ami itt erőteljesen érződik, hogy a szervezők között lélek van, ez nagyon jól átjön. Köszönjük! Úgy éreztük magunkat, mint kisgyerekkorunkban, amikor az anyukánk szeretett minket!”

Egy másik, aki a vége felé érkezett, és sajnos már nem jutott neki meleg étel, de lelkesen bekapcsolódott a rendrakásba, búcsúzáskor azt mondta, hogy igazából nem is az élelem volt a fontos, hanem hogy ő is örömmel tudott segíteni elpakolni, rendet tenni. Ez neki sokkal többet ért mint egy tál meleg étel.

                                                                                                                                                  Kormosné Molnár Gyöngyi

 

Galériánkban megtekinthetik Erhardt Gyula és Radulovic Attila képeit.