A Katolikus Karitász világszerte, így hazánkban, egyházmegyénkben is nagy mértékben számít önkéntesek nagylelkű szeretetszolgálatára. Tevékenységünk csak velük egységben lehet igazán gyümölcsöző.
Ezen az úton is szeretnénk kifejezni elismerésünket és mély hálánkat azok iránt, akik eddig lehetőségükhöz mérten csatlakoztak hozzánk munkájukkal, imáikkal. Egyúttal buzdítani kívánunk mindenkit, akik még csak fontolgatják, hogy valami módon segítő tevékenységünkbe bekapcsolódjanak. Minden apró cselekedetnek örülünk: zsíroskenyér készítés hajléktalanoknak, apró ajándékok készítésében való részvétel az Alkotóházban, vagy akár csak egy jó szó egy beteg embernek, ami őt felüdíti. Annyiban, amennyiben saját kötelezettségeink mellett lehetséges.
Tevékenységi körünk nem csupán feladatellátást jelent. Tapasztaljuk, hogy önkénteseink a legnemesebb szándékoktól indítva csatlakoznak hozzánk, valóban szívükből adnak egy részt. Az okos segítő- és szolgálatkészség szeretettel társulva teszi munkájukat, munkánkat igazán értékessé. Kérésünk feléjük csak ennyi: nem erőn felüli erőfeszítések, hanem a lehetőségekhez mért adakozás tettek, cselekedetek révén.
„Engedjük, hogy Isten szeretete meggyökerezzen bennünk, és akkor képesek leszünk arra, hogy saját magunkat ajándékozzuk oda másoknak.”
(Ferenc pápa Twitter üzenete 2015. augusztus 4-én)
A „caritas” a latin eredetű caris (kedves, drága) szóból ered, ma leginkább a segítő szeretetre és az egyháznak a rászorulók felé forduló szolgálatára alkalmazzuk. Ennek gyökerei Jézus Krisztus tanításáig mennek vissza, aki maga is szegénységben élt. Az Úr feltámadását követően az apostolok már folytattak szeretetszolgálatot, gyűjtéseket a szegények számára. Szent Pál leveleiben pedig visszatérő motívum a testvériességre buzdítás, amelynek természeténél fogva olyannak kell lennie, amely áthidalja a szociális különbségeket. (Forrás: Katolikus Lexikon)