Dátum: 20-12-09 15:49

November 22-én indult „Tárjátok ki a szíveteket” elnevezéssel a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja. Ennek keretében történik az Angyalbatyu gyűjtési akció, mely során kisebb dobozokba lehet tenni jó állapotban lévő játékokat, apró ajándékokat, pipere dolgokat, édességeket, esetleg mellékelni kedves üzenettel, jókívánsággal, képeslappal.

A Szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra által gyűjtött Angyalbatyu adományokat a Szegedi Karitász munkatársai vették át és rögtön el is kezdték az 50 doboz kiosztását Battonya, Dombiratos, Kunágota, Mezőhegyes és Pitvaros településekre, hogy rászoruló gyerekek karácsonyát ünnepélyesebbé tegyék.

Az Agóra még a héten fogadja az adományokat.

Hálásan köszönjük a családok nevében is!

 

Képek a Galériában tekinthetők meg.